- Mikor kezdtél dobolni? Mik a zenei gyökereid?

- Gyerekkoromban mindenféle popzenét hallgattam, de az első meghatározó élményem Paul Simon volt, a Graceland album, tízéves korom körül. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján rákaptam a hiphopra, olyan előadókra, mint LL Cool J, Eric B & Rakim, aztán rock és indie zenék jöttek a kilencvenes évek elején. Dobolni 12 éves korom körül kezdtem: láttam egy dzsesszzenekart, ami az iskolánkban lépett fel, és lenyűgözőnek találtam azt a tagot, aki össze-vissza csapkodta a dobszerkót. Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy dobolni fogok. Az első zenekarunk úgy indult, hogy mindegyikünk elhatározta, megtanul egy hangszeren. Autodidakták voltunk, magunktól, lemezeket hallgatva tanultunk játszani.

- Mikor játszottatok először együtt hárman?

- A suliban Matt és én egy zenekarban voltunk, Chris meg egy másikban. De az együtteseink mindig együtt játszottak, szóval jól ismertük egymást. Aztán Chris zenekara feloszlott és utána alakítottuk együtt a Muse-t 1994-ben.

- A Muse név már akkor megvolt?

- A legelején Rocket Babydoll volt a nevünk, ami borzalmas választás volt. Egyetlen koncertet játszottunk azon a néven. Aztán rájöttünk, hogy szar a név, és lecseréltük Muse-ra.

- Ez kinek az ötlete volt?

- Tulajdonképpen közös ötlet volt. Nevet kerestünk, nézegettük a szótárat, és a Muse megfelelőnek tűnt: a múzsa szónak elég széles jelentéstartalma van.

- Hogyan változott a zenétek az első öt év alatt, mielőtt a nagyvilág megismert volna titeket?

- Drasztikusan változott. Mikor kezdtük, hasonló zenét próbáltunk csinálni, mint amilyet ma játszunk: a dinamika volt a fő cél, a lágy elszállós dolgokat váltogatni a nagyon kemény részekkel. Aztán ahogy jobban megtanultunk játszani a hangszereinken, inkább a technikásabb, bizarrabb hangzások felé mentünk, sok Primust hallgattunk például, szokatlan ritmusokban írtunk számokat. Aztán elkezdtünk egy egységesebb hangzásra fókuszálni, ami már a Showbiz albumon hallható. Szóval sokat változtunk az évek során, de sohasem hódoltunk be egy adott zenei stílusnak, mindig széles látókörűek próbáltunk maradni, sok különböző ötletet kipróbáltunk, hogy mit tudunk belőle használni. És most itt vagyunk.

- Mikor az első lemez kijött, rögtön besoroltak titeket a Radiohead-iskolába, de Jeff Buckley és a Nirvana hatása is szembetűnő volt nálatok. Hogyan viseltétek a hasonlítgatásokat?

- Eleinte kicsit bosszantott minket. De aztán rájöttük, hogy minden újonnan felbukkant zenekarra címkéket aggatnak: ha új vagy, valakihez mindig hasonlítgatni fognak. Most már például bukkannak fel olyan zenekarok Nagy-Britanniában, akiket hozzánk hasonlítanak... (mosolyog) Ami a Radioheadet illeti, az nem különösebben volt hatással ránk, de persze nagyon jó zenekarnak tartottuk őket. Talán azért hasonlítgatták a Muse-t hozzájuk, mert hasonló hatások értek minket. Jeff Buckley viszont egyértelműen hatással volt ránk az énekstílus terén.

- A két stúdióalbumotok, a Showbiz és az Origin Of Symmetry között óriási fejlődés tapasztalható. Hirtelen elhatározás volt a váltás, azért, hogy lerázzátok a korábbi hasonlítgatásokat, vagy szerves fejlődés eredménye?

- Természetesen jött. Annyit turnéztunk a Showbiz megjelenése után, hogy letisztult, ki kicsoda a zenekarban, mit és hogyan akarunk játszani, és ebből lett az Origin Of Symmetry, így alakult ki a hangzása.

- És most hogyan viselitek az új címkét, amit rátok akasztottak? Prog-rock...

- Akkor ébredtünk rá, amikor kész lett az új lemez és az emberek elkezdték az elsőhöz viszonyítani. Igen, kicsit a prog-rock meg a Queen felé mozdultunk, de ez szerves, természetes fejlődés eredménye volt: olyan zenét csinálunk, ahogy épp érezzük magunkat, és amit éppen jónak érzünk. Ez volt a következő lépés, és mi megléptük a következő lépést.

- Hogyan születnek a dalaitok?

- Van olyan szám, amiről Matt pontos elképzelésekkel rendelkezik, és már készen hozza a próbára, de az is gyakori, hogy csak egy akkordmenet van meg és dzsemmelés közben alakul ki a végleges forma - ilyenkor egészen addig javítgatjuk, amíg mindhárman elégedettek nem vagyunk vele. Fontos, hogy mindenki elégedett legyen a végeredménnyel.

- Zavar, hogy a média Mattre koncentrál a zenekarból?

- Nem zavar egyáltalán, végül is én bőven adok interjúkat, amint éppen látod is. (mosolyog) Az pedig teljesen érthető, hogy vannak témák, amikben a sajtó Mattet akarja kérdezni, például a dalszövegek, hiszen azok az ő személyes gondolatait tükrözik.

- Matt tényleg annyira excentrikus figura, mint ahogy a sajtó beállítja?

- Ikrek, szóval afféle kettős személyisége van. (nevet) Van benne egy kis skizofrénia.

- Miféle zenét szoktatok hallgatni a turnébuszon?

- Változó. A múltkori turnén például a Weezer zöld albumát hallgattuk, meg a Millionaires lemezét. Az egy belga zenekar, jó funkos riffekkel és egy kis Nine Inch Nails beütéssel. Hosszú idő óta az a legjobb új zenekar, amit hallottam. A mostani turnén a Korn és a Rage Against The Machine megy a buszon.

- A Muse egy devoni kisvárosból indult. Éreztek némi elégtételt, hogy vidéki zenekarként is világhírűvé tudtatok lenni?

- Igen, épp tegnap beszéltünk erről a többiekkel, hogy mit értünk el a Muse-zal és hogy ezt hogyan látják Devonban. Azt hiszem, ez nagyon nagy dolog nekik... Az ember nagyon hamar hozzászokik egy új helyzethez, de néha előfordul, hogy egy pillanatra megáll és visszagondol arra, hogy is volt régen. Tegnap pont egy ilyen pillanatunk volt, és megállapítottuk, hogy egész jól csináltuk. (mosolyog)

- A Hullabaloo című DVD-teken egy komplett koncert felvétele szerepel, a rövidített CD-verzióról viszont lehagytátok a slágereket. Miért?

- A lemez alcíme is mutatja, hogy ez egy soundtrack. A lényeg a DVD, a CD csak egy kis kiegészítő mellé. Azért van a soundtrack szó ott a címben, mert a CD-kiadványra a koncertfelvételt tartalmazó lemez mellé egy másik korongra összegyűjtöttünk egy csomó B-oldalas számot is, amik a DVD-n található extra turnéfilm alatt szólnak a háttérben. Ezeknek a számoknak csak részletei szólnak a filmben, és gondoltuk, hogy szerepeljenek a lemezen teljes hosszukban. Ráadásul a kontinentális Európában egy csomó ember nem is hallotta ezeket a számokat, hiszen csak maxikon szerepeltek. A koncertfelvétel tulajdonképpen csak bónusz melléjük. Azért adtuk ki együtt a B-oldalas gyűjteményt és a koncertfelvételt, mert nem akartuk, hogy az emberek azt gondolják, hogy olyan zenekar vagyunk, amelyik már két stúdióalbum után koncertlemezt jelentet meg. Normális esetben ugye egy zenekar öt-hat album után ad ki koncertlemezt, és azt élő besztofként szokás kezelni. Mi ezt nem akartuk, éppen ezért hagytuk le a slágereket.

- Amerikában Madonna saját cége, a Maverick szerződtetett le titeket. Ez azt jelenti, hogy Madonna a rajongótok?

- Eleinte biztosan az volt, ezt hallottam, de sosem találkoztunk vele, így nem tudtam személyesen megkérdezni a témáról vagy arról, hogy még mindig a rajongónk-e (mosolyog)

- Különféle területeken más és más kis lemezcéghez szerződtetek, Amerikában az említett Maverickhez, Nagy-Britanniában a Mushroomhoz, Franciaországban a Naive-hoz, Németorzságban a Motor Musichoz. Ez valami függetlenségi gesztus, indie alapállás?

- Jó dolog több céghez tartozni, mert már a legelején lehetőséget ad arra, hogy az adott országokban turnézhassunk. Ha egy zenekart egyetlen cég terjeszt világon, akkor az a cég általában csak arra az országra koncentrál, ahonnan a zenekar való, arra az országra, ahol a legjobban megy a zenekar. De mi olyan szerencsések voltunk, hogy mindenhol nyomulhattunk kezdettől fogva, és ezért építhettük ki fokozatosan ilyen nagy sikert a kontinentális Európában. Igen, függetlenséget is ad egy ilyen szituáció, és az is jó, hogy minden országban személyesen ismerhetjük az embereket, akik velünk dolgoznak, és meg tudjuk velük külön-külön beszélni az ötleteket, például azt, hogy hogyan jelentessük meg és népszerűsítsük az adott országban a lemezeinket. Jobb ez így, mintha valami bazinagy cég intézné a dolgaidat.