Hullabaloo
* 2004.12.11. 20:43
A húszas évei első felében járó tagokból álló Muse-t már bemutatkozásakor a legnagyobb ígéretek között tartották számon, de az első lemezén még túl erős Radiohead-, Nirvana- és Jeff Buckley-hatásokat mutató devoni trió igazán csak a második album idejére szabadult meg zenei gyermekbetegségeitől, és találta meg saját hangját: az Origin Of Simmetry a 2001-es év egyik legambiciózusabb lemeze lett, egy megalomániás modern prog-rock album, amely a fiatal közönséget is meg tudta nyerni (beszédes tény, hogy öt dal került róla kislemezre). A Muse élőben is ugyanolyan perfekcionista és briliáns, mint stúdióban: a dalszerző-frontember Matt Bellamy, aki nemzedéke talán legvirtuózabb gitárkínzója, koncerteken a billentyűs részeket is maga játssza és operaénekeseket meghazudtoló módon bánik hangszálaival, miközben feszes ritmusszekciója hasonló precizitással kíséri.
A 2001 októberében a párizsi Zénith színpadán rögzített pazar másfélórás koncertből, mely a Hullabaloo című DVD-n látható és hallható, a CD-verzióban már csak 53 perc maradt, de ami igazán meghökkentő, az az, hogy Bellamyék lemezváltozatról galád módon épp a slágereket hagyták le (köztük a második album kislemezdalainak - Plug In Baby, Newborn, Bliss, Hyper Music, Feeling Good - mindegyikét!). Mintha csak azt mondanák: "ne egy élő besztoflemezt várjatok, az igazi rajongók a slágerdalok nélkül is tudják értékelni a Muse-t!" Szintén a rajongóknak szerez örömet, hogy a programban szerepel három új szám is (a nemrégiben dupla A-oldalas kislemezen megjelent In Your World és Dead Star, illetve az Agitated), és szintén a rajongókat célozza meg a korlátozott példányszámban kapható 2 CD-s változat bónuszkorongja, melyen 1999 és 2001 közti kislemez B-oldalak hallhatók, melyek átlagos színvonala igen magas (főleg a 2000/2001-es felvételeké).
|