Sorscsapások
2004.12.11. 21:27
Chris Wolstenholme sérülése ellenére a Muse megtartotta nyári fellépéseit. Az nme.com értesülései szerint a Streets zenekartól kölcsönöztek basszusgitárost.
Wolstenholme még az Egyesült Államokbeli turné során sérült meg - emiatt három fellépést is le kellett mondania az együttesnek. Az nme.com szerint erre a most hétvégén következő staffordi V Fesztiválon nem lesz szükség: a zenekar új basszgitárossal lép fel, amennyiben Chris nem gyógyul fel. Egyes források szerint a Streetsszel együttdolgozó Morgan Nicholls lesz az, aki beugrik a sérült zenész helyett.
Mindezek értelmében az együttes augusztus 26-i, wieseni koncertje sincs veszélyben: a Wieseni Fesztivál honlapja szerint itt szintén cserejátékossal oldják meg a problémát, Chris Wolstenholme pedig esetleg mint billentyűs lesz jelen a színpadon
Wolstenholme egyébként egy esés következtében a csuklóján szenvedett el sérüléseket. Az orvosok még vizsgálják, mennyire komoly a sebesülés.
A Muse-ra amúgy rájár a rúd az utóbbi időben: a trió másik két tagja már korábban megkapta a magáét a sorstól az idei turnén - a gitáros-énekes Matt Bellamy összetörte az arcát a gitárjával egy áprilisi koncert hevében (emiatt szintén le kellett mondaniuk néhány koncertet), Dominic Howard dobosnak pedig júniusban, a Glastonbury Fesztiválon, rögtön a fellépésük után a helyszínen szívrohamban meghalt az édesapja.
|